Kémia Tanszék: A csoda valahol odabent van

2019.11.05. A csoda valahol odabent van címmel rendhagyó kémia órára került sor 2019. november 5-én az SJE Tanárképző Kar Kémia Tanszékén, ahol hatvanhét fiatal érdeklődő, többségében alapiskolás tanuló volt szem- és fültanúja a színes, varázslatos, helyenként füstfelhő borította kémiai reakcióknak.

Az ifjú kutatók közül a bátrabbak aktívan bekapcsolódtak, és néhány kísérletet önállóan is elvégeztek. Pedagógus felügyelete alatt többekközött elefántfogkrémet, vegyészkávét, színes komplex vegyületeket állítottak elő, majd bűvészkedtek három pohár „vízzel”, látták az éghetetlen zsebkendőt, valamint az antociánok érzékenységét. Annak bizonyítására, hogy mechanikus erőkifejtésével is lehetséges kémiai reakciót végrehajtani, a dörzscsészébe helyezett fehér kristályos anyagokból pár prec alatt a diákok színes termékeket varázsoltak.

Látogatóink több  különböző iskolából érkeztek: a komáromi Marianum Magyar Tannyelvű Egyházi Iskolaközpontból, az Endrődy János MTNy AI Muzsláról, az Udvardi Majtényi Adolf MTNy Alapiskolából, a Csallóközaranyosi MTNy Alapiskolából, valamint Komáromból a Munka utcai MTNy Alapiskolából, és természetesen a Selye János Egyetemről.

Az előadó Hugyivár Magda mérnöknő, az SJE TKK Kémia Tanszék munkatársa volt, akinek ezen a rendhagyó órán ismét sikerült felkeltenie a látogatók érdeklődését a kémia mint természettudományi tantárgy iránt, bizonyítva, hogy az anyagok világa varázslatos, változatos, színes és a tantárgy méltán tart igényt  kiemelt odafigyelésre.

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.