Belső továbbképzések 2018 január
2018.02.05. Az SJE Tanárképző Kara a 2017/2018-as akadémiai év téli szemeszterének vizsgaidőszakában szokványos tevékenységek mellett lehetőséget adott az oktatóinak és doktoranduszainak a továbbképzésre is.
2018. január 15-én kezdődően négy napig prof. Dr. Tóth Péter, PhD. tartotta a Kutatásmódszertan kurzust. A tanár úr célja azt volt, hogy a pedagógiai kutatások során alkalmazható statisztikai eljárásokat, illetve azok megválasztásának szempontjait áttekintsük, értelmezzük. A kurzus része lesz egy e-tananyag is.
2018. január 22-én prof. Dr. Pukánszky Béla, DSc. előadása nyitotta meg a napot A pedagógusképzés jelenlegi fejlődési tendenciája című előadásával. Az előadás után élénk vita alakult ki a jelenlévők között, akik között voltak a kar doktoranduszai is.
Az előadás után prof. Dr. Németh András, DSc. vezetett be minket részletes történelmi háttérrel és összefüggéssel a Kultúra, nevelés, kutatás témakörébe, ami egyben az előadás címe is volt. Másnap, 2018. január 23-án az interdiszciplinaritás jegyében telt, amikor is A neveléstudomány újabb paradigmái és tudományelméleti megközelítései című előadásában Németh András vázolta azokat a lehetőségeket, amelyeket a kvalitatív kutatás nyújt a bölcsészek és humán szakemberek számára.
A résztvevők számára hasznos együttgondolkodásra adott lehetőséget mind a négy témakör.
https://tkk.ujs.sk/hu/nemzetkoezi-kapcsolat/nemzetkoezi-vonatkozasu-esemenyek/5940-belso-tovabbkepzesek-2018-januar.html#sigProIdf218a4d404