A tudomány etikai problémái Nemzetközi tudományos szimpózium

A Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács és a Selye János Egyetem nemzetközi tudományos szimpóziumot és workshopot szervezett 2018. október 4–5-én. a tudomány etikai kérdéseiről. A szimpózium célja volt a különböző tudományágak képviselőivel való eszmecsere arról, hogy a hazai és határon túli kutatók, valamint a határon túli akadémiai tanácsok és bizottságok hogyan látják az ún. „külső” és „belső” tudományetika helyzetét általában és működésük területén. Prof. Dr. Fésüs László, DSc. akadémikus plenáris előadását a tudomány etikai problémáinak szentelte a Magyar Tudományos Akadémia és az Európai Tudományos Akadémiák Szövetsége Etikai Bizottságainak szemszögéből tárgyalva a kérdést. A szimpóziumon 14 további meghívott előadás is elhangzott szlovákiai, magyarországi, ausztriai és ukrajnai tudósok részéről. Az előadások mellett az érdeklődők részt vehettek a prof. Mgr. Mészáros András, PhD. akadémikus által vezetett workshopon, mely a doktoranduszképzés tudományetikai kérdéseivel foglalkozott. A workshop munkájába szlovákiai és magyarországi egyetemek doktoranduszai és oktatói kapcsolódtak be. A szimpóziumon összesen 139 résztvevő regisztrált.

Dr. habil. PaedDr. Nagy Melinda, PhD.

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.